Ó ISTENEM
 
   szeretlek téged forrón, mélyen,
   nem mert kárhozatos szörnyű éjjen
   örök tűzbe vetsz, ha elhagylak;
   vagy mert egednek ékességét,
   szent örömben úszó angyali zenéjét
   ígéred nékem szárnyaid alatt.

   Hanem mert a kereszten karjaid kitártad,
   emberi szívemet, Szívedre vártad,
   rútul kiszögezve, jaj, felém hajoltál,
   vérfutottaarcod, forró tüzes oltár!
   Bűnömért viselt el szörnyű ékességet.
   Meg nem állottál a gyötrelmek mesgyéjén:
   átmentél az éjjek szörnyűséges éjjén,
   gyalázat és szitok,
   lélekhóhérok és gyötrelemkárpitok födtek,
   kísértek, jaj, az utolsó szóig!
   Rettentő mértékkel méred szeretésed!
   Ó hadd legyek, én legyek könynező vetésed,
   Ó hadd legyek, én legyek a te aratásod,
   míg gyötrelmeiddel lelkem földjét ásod.

   Szeretlek, szeretlek, nem mert megmentettél,
   hanem mert a vérig, halálig szerettél.
   S amint te szerettél szeretlek most téged,
   életem és lelkem felkínálom néked.
   Szeretlek, szeretlek, te vagy a Királyom,
   Istenem, Mindenem, örök Mennyországom.

                Prohászka Ottokár